XIV. Szüreti hétvége – 2023.09.15-16.

Lakossági fórum a csongrádi duzzasztó ügyében – 2023.09.13.
Lakossági fórum a csongrádi duzzasztó ügyében – 2023.09.13.

VIII. Csongrádi Rádiós Találkozó – 2023.08.21-27.
VIII. Csongrádi Rádiós Találkozó – 2023.08.21-27.

Borfesztivál – 2023.08.18-20.
A vihar elvonultával, felfrissülten vette kezdetét a 25. Borfesztivál városunkban. A Szent Vince Borrend a Csongrádi Fúvószenekar kíséretében érkezett meg, a Művelődési Központ és Kávéház elé felállított színpadhoz, ahol Bedő Tamás Csongrád város polgármestere köszöntötte a szép számmal megjelent közönséget, és említést tett a közelmúltban elhunyt két nagynevű borászról, Ungerbauer Györgyről és Gulyás Ferencről.

Egészségügyi Magazin – 2023.08.28.
A korai fejlesztés már a születés után igénybe vehető, komplex, tervezett gyógypedagógiai-pszichológiai segítségnyújtás. Azok a gyermekek vehetnek részt ebben a folyamatban 5 éves korig, akinek fejlődése egy vagy több területen eltér a kortársaitól. Szülőként fontos, hogy nem szabad félni segítséget kérni, hiszen a szülő az aki a leginkább ismeri a gyermekét. Ha aggodalma van a gyermeke fejlődésével kapcsolatban feltétlenül keressenek fel szakembert, hiszen minél korábban szembesülnek az adott területen jelentkező problémával, annál hamarabb el lehet kezdeni a szakirányú fejlesztést.

Nyáresti koncert a Csongrádi Fúvószenekarral – 2023.08.11.
A Nagyboldogasszony-templom „kertjében” lépett fel a Csongrádi Fúvószenekar augusztus 11-én, akik népszerű indulókkal, filmzenékkel és könnyed darabokkal szórakoztatták a csongrádi közönséget.

Csongrád értékei – 2023.08.12.
Csongrád történelmi városrészében, a Csongrádi Értéktárban szereplő helyi és országos értékeket mutatták be augusztus 12-én. A rendezvényen bemutatkoztak a Csongrádi Értéktárban szereplő szervezetek is, így a Csongrádi Művésztelep, a Faludy György Irodalmi Műhely, a Csongrádi Fúvószenekar, a Csongrádi Zenebarátok Kórusa, a László Imre Baráti Kör, valamint többek között az Alföld Néptáncegyüttes is.

IV. Bökényi Művészeti Nap – 2023.07.29.
Kézműves foglalkozások, gyermekműsor, színház és koncert is várta a résztvevőket a IV. Bökényi Művészeti Napon július 29-én.